Varga-Umbrich Eszter
Tanár urat személyesen 2013-ban, a Heitler Lászlóné városi matematika versenynek köszönhetően ismerhettem meg. A verseny első három helyezett diákja a következő tanévben Spissich László tanár úr felkészítő alkalmaira járhatott. A verseny után, miközben a nyolcadik osztályba készültem alig vártam, hogy elkezdődjön az iskola és vele együtt ez a különleges tanulási lehetőség is. Már augusztusban felkerestük édesapámmal a tanár urat, hogy pontosabb részleteket tudjunk meg a foglalkozásokról. Tanár úrtól pontos útmutatást kaptam arról, hogy miket kell megtanuljak és milyen könyveket kell ebben a tanévben elolvasni. Számomra akkor nagyon fontos volt, hogy valaki pontosan megmondja, mit csináljak, mire van szükségem ahhoz, hogy fejlődhessek. Ebben a korban az útmutatáson kívül, még az is fontos, hogy valaki rendszeresen ellenőrizze is, hogy a kitűzött feladatokat megcsináltam-e. A tanár úr pontosan ezt tette. Az elején azt mondta, hogy egy nagy adag lelkesedésre, szorgalomra és két vastag füzetre lesz szükségem. Számomra mai napig hihetetlen módon a tanár úr minden héten kézzel kiírt 6-10 feladatot a füzetembe, amit a következő hétre kellett megoldjak. A következő alkalommal a első füzetemet ott hagyva, a kettes számú füzetembe dolgoztam, amiben már benne voltak a következő hétre kiadott feladatok. A tanár úr a megoldásaimat hétről-hétre kijavította, lepontozta és kommentálta. Ahogy egyre bővült az Észkerék Egyesület szárnyai alatt fejlődő diákok száma a feladatok már emailen keresztül érkeztek. A tanár úrnál jobb mentort kívánni se lehetne. Országos szintű versenyek előtt heti 2-szer is foglalkozott velünk és versenyek után is első utunk hozzá vezetett, hogy átbeszéljük a feladatokat. Nagy izgalom és büszkeség töltött el, amikor megkért, hogy a 7.eseknek tartsak szakkört az Észkerék Egyesületnél. Örültem a lehetőségnek, mert akkoriban tanár szerettem volna lenni. A következő években mindig egy kiemelt esemény volt a naptáramban az Észkerék csapatverseny. Ez a verseny izgalmas feladataival, totóval, licittel olyan matematikán túlmutató képességeket is mozgósított a diákokban, ami a verseny kitalálójának nem csak a matematikai, hanem pedagógiai hozzáértését is mutatja! Világbajnoki sikereimet csapatversenyekben értem el, amihez biztosan hozzájárult az, ezeken a versenyeken szerzett tapasztalatom is. Ha belenézek a tanár úrtól kapott útravalóimmal teli képzeletbeli tarisznyámba, akkor sokkal többet találok ott, mint matematika. Ott látom azt a figyelmeztetését, hogy kiemelkedő szellemi teljesítményre csak fizikailag is erős, egészséges szervezet képes. Nem felejtem azt az erőfeszítését, amivel rávett, hogy elkezdjek teniszezni, így a tenisz a nyári hónapokban részévé vált a matematika versenyekre való felkészülésemnek. Összegezve, sok köszönettel tartozom a tanár úrnak, aki segítségemre volt abban, hogy tanulmányi és verseny eredményeim alapján felvételt nyerhettem az álmaim egyetemére. Jelenleg a Cambridge-i Egyetemen harmadéves fizikus hallgatója vagyok.