Feczkó Csongor
A sokoldalú tehetség, állatorvosjelölt
Kezdettől fogva vonzottak a logikai feladványok, problémamegoldó feladatok, ám a matematikával szorosabb kapcsolatba felsőtagozatosként kerültem. A Heitler Lászlóné Matematika Versenynek köszönhetően ismertem meg Tanár urat, Laci bácsit. Első alkalommal nyári táborában vettem részt, ahol versenyfelkészítés zajlott. Később városi szakkörre is jártam, amit Ő vezetett. Ott megtanultam, hogyan lehet a többiekkel együtt gondolkozni, nehéz példákat elegánsan megoldani. Gimnazistaként személyes tehetséggondozásra, versenyfelkészítésre jártam hozzá, ahol a feladatok, típuspéldák megoldása mellett a „rendszerkeresést”, a célirányos problémamegoldó gondolkodást is elsajátíthattam. Tanár úrnak köszönhetem, hogy sikerült megbarátkoznom az algebrával, és az elemi matematika számos területébe mélyebb betekintést nyerhettem. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy nem száraz tananyagot vettünk, hanem Laci bácsi érdekessé és élvezetessé tette az ismereteket.. Talán leginkább „matekos gondolkodásként” tudnám definiálni azt, amit az órákon sajátíthattam el. Úgy gondolom, ez a gondolkodásforma az egyik alappillére a matematikának, a problémamegoldó feladatoknak, és alkalmazható számos más területen is. Bár jelenleg a matematikával nem szorosan összefüggő területen tanulok, úgy érzem, ezt a fajta gondolkodást tudom használni a legtöbb területen. Így lehetőségem nyílik arra, hogy más szemszögből, más gondolatmenettel vizsgáljam a problémákat és keressek megoldásokat. Hihetetlen sokat köszönhetek Tanár úrnak, rengeteg segítséget kaptam tőle, sőtúgy gondolom talán egész életen át kitartó útravalót.