Önéletrajz

Szakmai önéletrajz :
Magyargencsen születtem és általános iskolai tanulmányaimat is ott végeztem. Gimnáziumi éveimet Pápán a Türr István Gimnáziumban töltöttem és a matematikai iránti vonzalom is itt kezdődött.
Legelső lépéseimet e tudományág felé Bujáky Miklós tanár Úr segítségével tettem meg. Tanítási készségeimet is az Ő segítségével fejlesztettem ki még a gimnáziumi évek alatt rendszeres szakkörvezetői munka során. A gimnáziumból egyenes út vezetett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem matematikus szakára miután megnyertem az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt matematikából.
Egyetemi tanulmányaim során részt vettem a Tudományos diákköri munkában és első díjat nyertem Hujter Mihály diáktársammal "Hipergráfok metszettételei" című dolgozattal.
A matematikus képzés mellett tanári diplomát is szereztem 1983-ban. Tanári pályafutásomat a Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskolában kezdtem meg, később magántanári tevékenységbe fogtam amit jelenleg is folytatok.
A tanítás mellett Kombinatórikából kutatómunkát
is végeztem. Ennek során egyetemi doktori fokozatot
szereztem 1988-ban.
|
|

"A tanítás mellett Kombinatórikából kutatómunkát is végeztem.
Ennek során egyetemi doktori fokozatot szereztem 1988-ban."